-   Hogyan választotta a színészi pályát?

 

-     Beleszülettem a színészi világba. Szüleim több mint negyven évet töltöttek ezen a pályán. Édesapám alapító tagja volt 1953-ban a nagybá­nyai színháznak. Amikor a társulat 1956-ban Szatmárnémetibe telepedett át, ő is vele ment, és nyugdíjba vonulásáig annak a színháznak volt a művésze. Édesanyám többféle művészi tehetség­gel rendelkezett. A tanítóképző elvégzése után képzőművészeti főiskolára járt. Akkor ismerke­dett meg édesapámmal, aki átcsábította a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára, amelynek ő végzős növendéke volt.

 

-   Ezek szerint művész úr mindkét szülője révén színészgyerek?

 

-    Nem egészen, mert 1953-ban, amikor én már Kolozsváron első évemet éltem, Nagybányán Harag György igazgató vezetésével megnyitotta kapuit a színház. Harag György az egész végzős osztályt oda szerződtette, édesapámat is. Édes­anyámra súgóként volt szüksége. A család együtt maradt, de édesanyám nem szerzett színészi dip­lomát. Egész pályafutása alatt súgó volt.

 

-A világ legjobb súgója volt - Korcsmáros Jenő művész úr szerint.

 

-    Voltak olyan színészek a társulatban, akik csak anyuval érezték biztonságban magukat a színpadon. Csíki András, Ács Alajos, akik Harag György után igazgatói lettek a színháznak, édes­anyámat kérték, hogy ha játszanak, akkor feltét­lenül ő legyen a súgó. Ez gyakran megtörtént, hi­szen - vezető színészek lévén - rangos szerepek­ben léptek fel szinte állandóan. A színház ötven­éves évfordulóján Gong-díjat adományoztak anyunak. Tréfásan mondtuk apuval - id. Diószeghy Ivánnal -, hogy jobban ünneplik anyut, akit a közönség nem is látott, mint ben­nünket, akik színészei voltunk a társulatnak.

 

-    Mintha Kolozsváron még Szatmárnémetinél is jobban otthon volna?

 

-    Egész családunknak kolozsváriak a gyöke­rei. Szüleim ugyan nem magában a városban, ha­nem környező településeken születtek, de Ko­lozsváron járták iskoláikat, ott kötöttek házassá­got, ott születtem én. Édesanyámnak a neve is Kolozsvári Olga. Nyaranta oda vittek kisgyerek­ként nagyszüleimhez, mert ők három-négy hetet turnézással töltöttek. Járta a társulat a Székely­földet, hiszen a magyar színész ott a magyar nyelv és a kultúra apostola. Kolozsváron alkalmam volt megismerni később az egész erdélyi magyar szel­lemi elitet. Sütő Andráshoz, Kányádi Sanyi bácsi­hoz, Páskándi Gézához, Kocsis Istvánhoz, Fodor Sándorhoz ott kerültem először közel. Aztán Szatmárnémetiben játszottuk darabjaikat. Kányádi Sanyi bácsit pedig Marosvásárhelyen fő­iskolás koromban kísértem író-olvasó találkozók­ra. Szerette, ha én mondom versei egy részét, mert ő maga is mondta saját verseit. Az a költő, aki nem csupán megírni, hanem elmondani is tudja saját költeményeit. Fodor Sanyi bácsinak gyermekdarabjaiban gyermekként is játszottam.

 

-   Aligha kínálkozott a lelkipásztorín kívül még egy olyan pálya, mint a színészi ott, ahol az a ma­gyar szó és gondolat tolmácsolója.

 

-    Gyermekszerepek eljátszása ellenére édes­apám a jogi vagy fogorvosi hivatást ajánlotta, de „elviselte", hogy az ő és édesanyám nyomdokai­ba lépek. Miután Marosvásárhelyen sikeresen elvégezetem a Szentgyörgyi István Színművésze­ti Főiskolát, 1979-től tíz évre két Diószeghy Iván nevű tagja lett a szatmárnémeti Magyar Színház­nak. Sokat léptünk fel együtt a színházban és más rendezvényeket, összejöveteleken. Nem mindennapi dolog volt, hogy egyszerre két Diószeghy Iván lépett fel, apa és fia. Feleséget is a múzsák kertjéből választottam. Testnevelő ta­nár létére a Szatmárnémeti Művelődési Ház ma­gyar színjátszó és tánccsoportját vezette, ahol az­tán közösen is tevékenykedtünk.

 

-   Ott rendezett?

 

-    Két darabot állítottam színpadra. Kaffka Margit Az élet útján című monodráma volt az egyik. Jebeleanu: Hirosima mosolya volt a má­sik. Ez utóbbi rockopera volt, helyesebben mi csináltunk belőle azt. Én átírtam a szöveget, Ba­logh István tehetséges helybeli együttesvezető zenét komponált hozzá. A főszerepet Gábor József barátom alakította. Akkor még a rockopera a haladó kapitalizmus átkos és rothadt kultúrszemétjeként élt a hivatalos funkcionáriu­sok tudatában. Azért engedélyezték, mert Hiro­simáról és a békéről szólt.

 

-   Mikor és miért települt át?

 

-    1989 tavaszán költöztünk át nagy nehezen, de legálisan. Szeptember l-jétől szólt az ígéret, hogy a Csokonai Színház szerződtet. Februárban jelentkeztem Seregi László igazgatónál, hogy megérkeztem, vállalok valami munkát szeptem­berig, és akkor számítok az általa ígért színházi státusra. O azt mondta, hogy menjek március 1- jétől, mert nem nézné el, hogy akármilyen mun­kát végezzek színész létemre. Megköszöntem, és 1989. március 1. óta a debreceni Csokonai Szín­ház tagja vagyok, a városban pedig itthon érzem magamat. Amikor Kolozsvárra vagy Szatmárné­metibe látogattunk, akkor azt mondjuk, hogy ha­zamegyünk, amikor visszajövünk Debrecenbe, akkor meg azt, hogy hazajöttünk.

 

Csohány János

 

 

********************************************************************

 

 

Oldal: Körkép
Diószeghy Iván színművész honlapja - © 2008 - 2024 - studio-dio.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat